Titokzatos idegen érkezik egy istenhátamögötti amerikai városba a feleségét keresve, jelenlétével azonban véres eseményeket generál.
A Nicolas Lopez és Eli Roth producerkedésével készült The Stranger Amoedo első angol nyelvű filmje. Az uruguayi rendezőt elsősorban spanyol nyelvű, Chilében forgatott filmjei révén ismerhetjük, legújabb alkotásához viszont – úgy tűnik – inkább amerikai környezetre volt szüksége. A történet egy kis, csendes városkában zajlik, ahol az anyjával, Monicával élő problémás tinédzser, Peter lakik. Amikor egy ismeretlen ember (Cristobal Tapia Montt) tűnik fel a színen, aki anyja régi barátnője, Ana (Lorenza Izzo) után érdeklődik, a csendes város egycsapásra véres és erőszakos történések színterévé alakul.
Szóval az idegen, akinek neve is van, Martin, bár senki az égvilágon nem szólítja így, épp megérkezik a nyugodt utcákkal teli, kihaltnak tűnő kisvárosba és már az első éjjel bajba kerül, padon gubbasztásával felhívja egy elvetemült fiatalokból álló trió figyelmét, akik könyörtelenül helybenhagyják, és kis híján megölik. A késelésért felelős bandavezér, Caleb, a világos szemű, fehéresszőke hajú gazfickó azonban nem csak egyszerű, tévúton járó kölyök, hanem egyúttal De Luca rendőrhadnagy elmehibbant fia is. (És hogy ki vagy mi még, az is hamarosan kiderül.)
Az összetűzésnek szemtanúja lesz Peter, a szótlan tinédzser, aki követi a bűnelkövetőket, ezzel persze magára és anyjára szabadítja a bajt. Ahogy Caleb és társai egyre idegesebben keresik az idegent (aki, mint kiderül, túlélte a találkozást), hamar rájöhetünk, hogy Caleb az apja révén szinte a teljes rendőrörst a markában tartja, ez alól az egyetlen kivétel Harris közrendőr, akinek józan morális elvei nem engednek szemet hunyni a törvénytelenségek felett. Miközben Caleb apja elszántan védelmezné selejtes fiát és nem restell durva eszközöket is bevetni az ügy érdekében, Monica csöndes fiáról és magáról Calebről is kiderül pár dolog.
Talán nem túl spoileres felfordítani a film vámpírlapjait, hiszen egészen hamar kiderül, miért nem halt meg főszereplőnk. A sztori egyébként is elég kiszámítható, ami nem baj, Amoedo nem is szándékozott megbolygatni a horror- (és vámpír)mesékre jellemző történetvezetést. Amitől a film mégis különbözik társaitól, az pont az egyszerű, egyenes cselekmény, a poénoktól és kiszólásoktól mentes vámpíranyag.
A film nem variál sokat a vámpírokkal, nem akarja visszafejteni a történetüket, nem fejt meg titkokat. A kelleténél borongósabb, nem szokványos kisvárosi hangulat jól szimbolizálja a lakók viselkedését is, akik nem sokat törődnek a vámpírokkal, elfogadják őket, félni sem félnek tőlük igazán. Tiszta Twilight Zone.
A chilei színészek szépen hozzák a maguk szerepét. A cinikusok talán vérszegénynek nevezhetik a rendező első angol nyelvű munkáját, aki a kevesebb néha több elv szerint valóban visszafogottan dirigálta végig a filmet. Az idegen környezetben dolgozó színészek szintén nem pörögték túl a szerepüket, lehet, hogy a nyelvi bizonytalanság miatt (nem az anyanyelvükön kellett beszélniük), ugyanakkor pont ez az ambivalens helyzet ad hozzá másképp a film értékeihez, feszültebbé, meglepővé, már-már szürreálissá teszi, ami mégiscsak jó pontként értelmezhető.
A The Stranger közel sem tökéletes film, de csodás módon hátborzongató és ügyesen visszafogott. Kevesebb vérrel operál, mint a hollywoodi horrorok többsége, ezzel együtt az erőszak mégis erősen személyes és érzelemteli. A folyóvérrel nem szimpatizáló nézők is adhatnak neki egy esélyt!
