A found ige alapjelentése a keres, talál, felfedez, de pont az ilyen rövid, egyszavas címek sugallnak nekünk sokkal többet egy egyszerű „felfedezésnél”. A found ugyanis jelenthet megítélést, de az alapít, alapoz, megalapoz (ebben az esetben akár egy életet is) is beletartozik a szó szerteágazó értelmezési körébe. Persze Scott Schirmer első, egész estés rendezését nézve nem a szavakon jár az eszünk, ugyanis a történet és a narratíva ügyesen beszippant, elszótlanodunk és csak bámuljuk a vásznat és utána sincs sok kedvünk beszélgetni.
A Found a horror-megszállott 12 éves Marty néhány napját mutatja be. Magának való, csendes, intelligens gyerek, aki imádja a horrorfilmeket, tökéletesen ismeri az alműfajokat és anyja – nem túl heves – tiltakozása ellenére minden alkalmat megragad, hogy a közeli videotékából pár klassz alkotást kikölcsönözzön. Marty nagy képzelőerővel bír, fantasy-képregényt rajzol, folyamatosan új karakterek kidolgozása jár a fejében. Marty szerint egyáltalán nem baj, ha valaki horrort néz, attól még nem válik őrült pszichopatává és nem siklik ki az élete. Martyt sok szekálás éri az iskolában, főleg a színesbőrű osztálytársa, Marcus Senders cseszteti, a nagydarab melák, aki a középső ujját mutatja a tanítónéninek és kispöcsűnek és buzinak nevezi Martyt.
Marty bátyjáról, Steve-ről nagyjából az első két percben kiderül, hogy pszichopata gyilkos, a szobája szekrényében egy sporttáska lapul, amiben rendszeresen levágott fejeket találni. Marty mindig óvatosan, gumikesztyűben nyitja ki a táskát és mindig gondosan ugyanúgy teszi vissza a fejet, nehogy kutakodáson érjék. Marty olyan természetességgel gondolkodik minderről (a történetet az ő narrációjából ismerjük meg), hogy azt hihetnénk, őt már semmi sem rémiszti meg. A horrorfilmek valóban bizonyos védettséget biztosítanak a számára, segítségükkel Marty kívülállóként képes látni sok szörnyű és persze kevésbé rossz dolgot, mint például a testvére őrületét, apja korlátoltságát vagy épp a suliban történteket.
Ez nem jelenti azt, hogy Marty érzéketlen, inkább csak mindent magában próbál feldolgozni, végiggondolni és megérteni, kifelé szinte semmi érzelmet nem mutat. Ha nagynéha el is csípjük a mosolyát vagy sírni látjuk, azt csak mi, beavatottak (nézők) vesszük észre, a környezete, szülei sosem.
Marty többször is kis híján lebukik a tesvére előtt, amint a szobájában kutakodik. Egyik alkalommal beszél Marcusról Steve-nek, aki arra bíztatja, hogy legközelebb ne hagyja magát, üssön vissza, mutassa meg az erejét. A beszélgetés végén Steve a gyerek teljes nevére is rákérdez, könnyű továbbgondolni, miért.
Másnap Marty a legjobb barátját hívja át képregényt rajzolni és persze horrort nézni. Három filmet is tervez erre az estére, de csak kettő van benn a tékában, a harmadik, a Headless hiányzik a tokból. Ezt a kazettát Steve horrorgyűjteményében találja meg nem sokkal később, a mellette heverő papírcetlin több jelenet is meg van jelölve, egyértelműen fontos film a számára. Miközben rajzolnak, kiderül, hogy a nagyszájú Marcus nem ment be az iskolába, Marty megsejt valamit, a táskában ezúttal Marcus feje rejtezik.
Marty berakja a Headlesst. A film a filmben helyzet tulajdonképpen sokkal véresebb és gusztustalanabb, mint azt várnánk, a minimalista gore slasherben a koponyamaszkos férfialak sokkoló, véres öldöklést rendez. Ez a jelenet nem csak azt sugallja, hogy Marty bátyja bizonyos tekintetben hasonló pszichopata, mint a filmbeli gyilkos, hanem azt is láthajtuk, mennyire felkavarja Martyt a gondolat, hogy a tesvére elmeháborodott. Marty nem képes végignézni a filmet, de tartja magát, szinte csukott szemmel, fejlehajtva szenvedi végig, miközben a legjobb barát ragyogó szemmel nézi a kínzásokat, majd a végén szinte mellékesen közli, ez volt a leggyengébb horror, amit valaha látott.
Amikor David a saját szobájában kezdi szekálni Martyt és kijelenti, hogy már nem is a legjobb barátja, mert megunta, hogy miatta őt is hülyének nézik, Martyban elpattan valami, és dacból és méregből úgy dönt, megmutatja Davidnek a bowlingtáskát, benne Marcus levágott fejével. David rosszul lesz, Marty pedig azzal zsarolja, hogy a bátyja meg fogja ölni, ha bármit tesz, ha egy szót is szól valakinek.
A film lassan, de biztosan jut el a csúcspontjára. Amikor kiderül, mit tett Marty, Steve nem bántja, sőt, végül megígéri, hogy sosem fogja bántani, ők ketten örökre tetvérek maradnak, bármi is lesz. Marty szeme felnyílik, erőt merít bátyja őrületéből és rendesen helybenhagyja egy másik osztálytársát, aki csúfolni kezdi a vasárnapi mise alatt.
Marty tudja, hogy meggyűlik a baja, amiért az osztálytársát megverte, de olyan jól esik neki nem bocsánatot kérnie, hanem még tetézni a dolgot: azt mondja a srácnak a két anyuka előtt, hogy bármikor újra megtenné, a színesbőrű pap sem képes hatni rá és bocsánatkérést kierőszakolni. Nem csoda, hiszen Steve a tetteit azzal magyarázza, hogy apjuktól tanulta a fajgyűlöletet, minden négert megölne és eddig csakis őket gyilkolta. Marty tehát látszólag több szempontból is biztonságban érezheti magát.
De a verekedés miatt még felelnie kell. Hazaérve apja pofonvágja és nekiáll kiabálni vele, de Steve azonnal ott terem a garázsban és az apja ellen fordul, veszekedést verekedés követ, az apa a földre kerül, mérgében és döbbenetében elküldi a házból Steve-et.
Marty örlődik, tettének igazságossága és a felnőttek, főleg apja és anyja értetlensége összezavarja. Nem tudja eldönteni, mi a helyes. Ha visszaüt, megbüntetik, ha hagyja magát, akkor tovább csúfolják.
Steve éjjel visszatér és megkéri Martyt, hogy a saját érdekében ne jöjjön ki a szobából. Marty érzi, tudja, gofy Steve meg akarja ölni a szüleiket. Ebbe nem egyezhet bele, bár elvileg nem ellenzi a testvére gyilkos vágyait, a családja, a család általában mindennél fontosabb. A család az összetartó erő, négyőjük közt nem szakadhat el a kötelék. Marty határozottan kiáll az igaza mellett. Steve viszont erősebb, megkötözi.
Martynak végig kell hallgatnia a szoszéd szobában zajló eseményeket.
A magából teljesen kivetkőző Steve vérben ázva próbálja vigasztalni az öccsét, de ő csak sír, nem képes megérteni és elfogadni a történteket. Steve teljesen összeomlik, számára a család már csak Martyt jelenti. A teljes szabadság számára a szülői béklyótól és egyben a tőlük való megszabadulás. Az utolsó, őrült jelenetben Steve meztelenül és vértől csatakosan lép ki a házuk tornácára, Marty pedig még mindig megkötözve ül és nyugodt hangon azon moralizál, vajon ezt az egészet mikor fogják észrevenni, mikor találnak rá a rendőrök. Végül Martyt láthatjuk a fotelban apjuk és anyjuk levágott fejével...
„Az ilyen emlékeket valóban érdemes elnyomni.”
