Francia film a tudatos álmodásról, de álomnak nem túl elvont, ébrenlétnek nem túl logikus.

Roman Basset Horseheadjének felütésében megismerjük a ló álomszimbolikáját, a sötét verziót mármint, ami ismerős lehet Rob Zombie Halloween-folytatásából, ahol szintén a film kezdetén magyarázzák meg, mit is jelent, ha lóval álmodunk. A lovak egyszerre jelenthetik az anyát és a halált is, utat nyitnak a túlvilágba. (Krúdy Álmoskönyvében a ló egyaránt jelenthet jó és rossz dolgokat is, a döglött ló például hosszú életet.) A ló a Horseheadben ugyanakkor nem „ló" a köznapi értelemben véve, hanem egy lófejű humanoid.

A konceptuálisan felépített Lófej Jessica (félig) tudatos álomélményei köré fűződik fel. A fiatal lány gyermekkori otthonába látogat vissza, hogy elbúcsúztassa nemrég meghalt nagyanyját, miközben azzal szembesül, hogy rémálmai egyre félelmetesebbé és kimerítőbbé válnak. Az álom pszichológiáját kutatva Jessica kétségbeesetten próbálja megfejteni rémképzeteinek jelentését, családja – pláne anyja és nagyanyja – enigmatikus történetének ismeretében. Anyja azonban nem hajlandó neki segíteni, sőt, szinte hátráltatja a megoldás keresésében. Jessica egyre mélyebbre süllyed saját szürreális álomvilágában, ahol egy lófejű ember kísérti, miközben ő egy szimbolikus és egyszerre valóságos kulcsot keres, ami talán kinyithatja a megfelelő ajtót, ahol fény derülhet arra is, mi kergette halálba a mamát.

A tudatos álom-koncepció eleve már elvont, Bassetnek mégis sikerül mindezt elpuhítani és az egészet túl szájbarágósan elénkvezetni. A dubstep beütésű, a trendek mentén haladni próbáló hanganyag és a felesleges értelmezések az álomszekvenciák között (nem beszélve magukban az álmokban is sokszor jelenlévő, túlmagyarázó képekről, infókról) együtt a Horseheadet sajnos letompítják, elbutítják, szinte egy félresikerült ujjgyakorlatig degradálják. Az álmok pedig nyitottak az értelmezésre, ahogy a jó mozi is attól élvezetes, hogy a nézőt is bevonja a gondolkodásba. A film legélvezhetőbb részei azok, amik szabadjára engedik a néző fantáziáját.

Témavezetésében Basset mesél a bűntudat, a szégyen, a gyász, örökletes mentális betegség, bigottság fázisairól, de igazából csak a felszínt karcolgatja, nem tud hitelesnek tűnő ábrázolással szolgálni arról, hogy az őrület és a mentális betegség vajon milyen módon tudja megváltoztatni az emberi tudatot. Ahelyett, hogy engedné a közönségét maguktól rájönni a rejtett titkokra, miközben egy igazán egyedi és különlegesen absztrakt élményt nyújtana az álmok tükörszobaszerű tükrözésévelm Basset egy tradicionális és frusztrálóan belemagyarázós narratívát választ. Mintha egy gothic metal videót néznék, ahol a narrátor folyamatosan elmeséli, hogy épp mit látunk és hallunk.

A Horsehead azok közé a filmek közé tartozik, ami nagyon durvának, elvontnak és egyedinek akar látszani, miközben elvész minden értékelhető erénye a nagy művészkedésben. Mintha félne annak lenni, ami, minden szálat, minden szimbólumot, utalást kényszeresen meg akar fejteni és ábrázolni, hogy a nézőnek már semmilyen feladata ne maradjon. Eheti a kukoricát és ihatja a kólát nyugodtan.

IMDB >