Ebben a kamarathrillerben egy fiatal bevándorló nő (Marta Milans) takarítóként dolgozik New York egyik régi éttermében, hogy elég pénzt gyűjtsön össze beteg kisfia életmentő műtétjéhez. Se családja, se barátai nincsenek, magányosan él, reménytelen és kiszolgáltatott helyzetben, minden centet félretesz és hazaküld. Mivel minden percét az étteremben tölti, semmi pihenést nem hagyva magának, az állapota lassan, de biztosan megromlik, ezzel együtt félelmetes erők kezdik kísérteni, amik látszólag az öreg épület falaiban tanyáznak. Egyre kétségbeesettebben küzd az idővel, hogy otthagyhassa New Yorkot és visszatérhessen a fiához, mielőtt az ördögien gonosz, sötét jelenések teljesen megőrjítik és elveszejtik.
Greg Olliver rendező és Marc Landau forgatókönyvíró munkája sikerrel kerüli ki az alacsony költségvetésű horrorok két alapvető klisé-mechanizmusát, a teljes és végletes abszurditást (pl. ThanksKilling 3) és az olcsó trendutánzatokat (pl. a zombizós filmek végtelenül hosszú sora). Olliver filmje egy egyedülálló paranormális történet, miközben egy szépen ívelő, karakterorientált thriller is egyben.
Landau egy feszes, jó tempójú kísértetsztorit vázol fel, ahol a démoni erők egy kétségbeesett, megszakadásig güriző és emiatt (is) eléggé sebezhető anyát vesznek célba. A Lourdest játszó színésznő csodásan alakítja az ijedt, mégis eltökélten helytálló, saját racionalitásában, józan eszében egyre kevésbé bízó nőt. A karaktere igencsak összetett, hiszen new yorki környzetben idegenként kell megfelelnie, emiatt egyébként is bizalomhiányos, összeszorított fogakkal tűri a megaláztatást, és egyébként a munkával járó éjszakázást. A fia megmentése érdekében semmiképp sem szabad összeomolnia, ezért minden személyes problémát figyelmen kívül hagy, hiszen a pénzkereset a fő. Ahogy a paranormális jelenségek száma nő, úgy lesz ijedtebb, de mindent magában tart és úgy néz ki, elmegy akár a legvégsőkig.
Bármilyen istennyila akarja is elérni őt, bárhogyan is változzon át a konyha poltergeist-fészekké, Lourdes kitart. Egyszerre lebilincselő és rémisztő, ahogy kezeli a szituációt, magunkban folyton azt kérdezzük, vajon mi ugyanígy képesek lennénk maradni és lemenni a pincébe egy újabb üveg borért, a rosszul kivilágított öltözőhöz a ruhánkért, vagy nagyon gyorsan elhúznánk onnan a francba és keresnénk valami más megoldást a pénzszerzésre.
Milans remek játéka nem az egyetlen magas labda a filmben. A Devoured – hála Olliver jól átgondolt és érzékenyen felépített világának – kifinomult képi koncpeciót mutat fel, klassz és aprólékosan kidolgozott, jó szögből vett, ügyesen megkomponált berendezésű belső terek, jól értelmezhetően elváló, csajos étteremrész és hátborzongatóan sejtelmes, démonok nélkül is kísértetjárta, labirintusszerű pince. A fényképezés mindig pontos, sehol nincs egy felesleges, kivágható részlet. A tér nem csak impresszív, de önmagában is feszültségkeltő, ami erős, horrorhoz illő atmoszférát tud teremteni.
A Devoured nagyon ügyesen bánik a trükkökkel, a gonosz sosem jelenik meg direkt módon, elsuhan, éppen csak feltűnik, a sötétben mintha látnánk, aztán már nincs is ott, vagy átsétál egy biztonsági kamera előtt. Többször csak mi látjuk, Lourdes maximum érzékelheti a jelenlétét.
Egy lassúégésű thrillert látunk, ahol az atmoszféra és a történet dominál a véres exploitation helyett. Olliver filmje nem megmutatja a horrort, hanem elképzelteti veled, minden a fejedben zajlik, úgy félsz, hogy szinte sosem ijedsz meg. A sztori kedvesen és szerethetőn indul, az anya mindent megtesz a fiáért, sokat vállal és sokat tűr, aztán a feszültség észrevétlenül fokozódik, miközben a pszichologikus játék nem kapcsol be, Lourdes végig ésszerű és logikus marad, a helyzet tehát az, hogy egy tőle és mindenkitől független erő tevékenykedik a filmben, ami látszólag senki másra nem hat, csak rá.
A film vége sok mindenre magyarázatot adhat, de a gondolatainkat nem csitítja el semmilyen megoldás. Meg vagyunk ijedve és kényelmetlenül érezzük magunkat. Lourdes sorsát megismerve választ kaphatunk a gonosz létezésére, érteni vagy felfogni viszont annál nehezebben tudjuk. Klassz mozi, kísértő és szép darab!
