Hangulatos filmek

HOLT VOLT

HOLT VOLT

Dinosaurus! (1960)

amerikai fantasztikus vígjáték (szörnyfilm, eco-terror)

2015. március 22. - soundZcapa

 

Egy karibi szigeteki vízalatti robbantássorozat következtében történelemelőtti őslények szabadulnak rá a mit sem sejtő lakosságra. Kiszabadulva víz alá süllyedt sírboltjából egy meglepően barátságos neandervölgyi ősember is életre kel, aki hamarosan összebarátkozik egy árva kisfiúval. A furcsa páros és egy ingerült dinó küzdelme meglepő és drámai fordulatot vesz a film végén.

 

Némi háttértörténet

A Dinosaurus! előtt Jack H. Harris producer, és a rendező Irvin S. Yeaworth már korábban is együtt dolgoztak az 1950-es évek egyik legjellemzőbb és meghatározó B szörnyfilmjén, A masszán (The Blob /1958/), aztán életre keltettek egy őrült professzort a The 4D Man (1959) moziban. A Dinosaurus! a harmadik, egyben utolsó együttműködésük eredménye.

 

Az 1970-es és 80-as években Jack H. Harris számos kis költségvetésű filmet produkált, többek közt az Equinox (1970), a Beware! The Blob/Son of Blob (1972), a Schlock (1973), a furcsán vicces Dark Star (1974) és The Adventures of Taura: Prison Ship Star Slammer (1986) filmeket, ahol sok tehetséges fiatal rendezőt útjára indított, mint például John Landis, John Carpenter és a későbbi Industrial Light and Magic főnök Dennis Muren. A Dinosaurus! az 1950-es évek nagy dinoszaurusz-őrületének végén született meg, ami a The Beast from 20,000 Fathoms-szal kezdődött (1953). Persze a filmes dinoszaurusz-korszak olyan nagy egészestés filmeket jegyzett abban az időben, mint a Godzilla, King of the Monsters (1954), The Beast of Hollow Mountain (1956), The Giant Behemoth/Behemoth the Sea Monster (1958), Gorgo (1961) és a Reptilicus (1962), hogy csak párat említsünk.

 

A legtöbb ezek közül a jó öreg atomrobbantásos témát lovagolta meg, ami a szörnyek elszabadulásának és dühödt pusztításának alapvető okaként jelent meg a vásznon. Akárhogy is, a korai 50-es évek emberének atombombától való félelme kezdett elpárologni, így a stúdiók fokozatosan elvesztették az érdeklődésüket a téma iránt. Ezen felül a filmesek egy sokkal olcsóbb és könnyebben filmre vihető témát találtak, aminek jellemző példája volt a Neanderthal Man (1953), Monster on the Campus (1958) és a hírhedt Eegah (1962) és a Trog (1970), vagyis a beöltöztetett ember vagy által is eljátszható dinók és a béna ősemberek megjelenítése a vásznon.

A Dinosaurus! valahol itt foglal helyet, ahol őslények és barlanglakók együtt jelennek meg, miközben az atombomba mint olyan, teljesen feledésbe merül. 
A Dinosaurus! elég rossz hírnévre tett szert, ezzel együtt mégis élvezhető mozi. Azzal együtt, hogy sokszor látszik rajta, hogy a filmesek néha amolyan iskolás módon igyekeztek kihozni a legjobbat belőle, próbálkoznak, de nem úgy sikerül. A speciális effektusokat Tim Baar, Wah Chang és Gene Warren hármasa jegyzi, akik sokat dolgoztak együtt a Projects Unlimited vállalatnál és jó néhány stop-motion effektet összehoztak, amiken persze érződött, hogy bazi olcsók, mégis a költségvetéshez képet egészen jók lettek. Ezek közt van pár egészen jó alkotás is, mint például a The Time Machine (1960), Master of the World (1961), Jack the Giant Killer (1962), The Wonderful World of the Brothers Grimm (1962), 7 Faces of Dr Lao (1964) és a tévés sorozat, a Land of the Lost (1974-7).

 

Az effektek sokszor egészen nyersek és elnagyoltak, de látszik, hogy a csapat minden tőle telhetőt megtett és a jelenetek hangulata összevéve elviszi a hátán az egészet. Van egy csata a T-Rex és egy brontoszaurusz közt, ami egészen emlékeztet Kong és a pterodaktilusz harcára a King Kongban (1933). A film csúcspontját, még ha az effektek nem is képesek tökéletesen visszaadni, nagyon szépen sikerült megoldani a T-Rex és egy modern emelődaru összecsapásával a sziklaszirten. Van egy jelenet, ahol a T-Rex egy tömött buszra támad, na, az kísértetiesen hasonlít arra, amikor a T-Rex a túrakocsikat veszi célba a Jurassic Parkban (1993), vagyis leszűrhető a következtetés, hogy Steven Spielbergre igencsak hathatott ez a film. 

Szerethetők a Dinosaurus!-ban a neandervölgyi ősemberes jelenetek, ahol jól ábrázolják, mennyire értetlenül és elveszve áll a civilizációnk előtt az őskori ember. Van pár igen mulatságos jelenet például, amikor találkozik egy nővel, akinek az arcán iszappakolás van, és halálra rémül, máskor könyveket vagy épp műanyag gyümölcsöt próbál megenni, vagy összetöri a tükröt, ahol megpillantja saját magát, megijed a rádiótól s persze nem érti, hogy működnek a háztartási gépek.

 

Vagy még szórakoztatóbb, amikor az ősember elrabolja Kristina Hansont és saját feleségeként akarja kezeli, például elvárja, hogy főzze meg a nyulat, amit épp akkor fogott, aztán a nő úgy próbálja kivédeni a közeledését, hogy altató dalocskát énekel neki, hogy végre békén hagyja. Abban már korántsem lehetünk biztosak, hogy mindezeket Yeaworth tényleg viccből rakta-e a filmbe vagy komolyan gondolta.

 

Az viszont igaz, hogy a neandervölgyit játszó színész, Gregg Martell, remekül megoldotta a szerepet. Tényleg el tudjuk képzelni, mit érezhet egy primitív ember, amikor a mi furcsa, számára inkább röhejesnek tűnő világunkba csöppen. Ezeknél a részeknél érezzük, hogy a Dinosaurus!-ban van valami, amitől összeáll a kép. Persze vannak kevésbé sikerült részek, mint például a live-action jelenetek, amik sajnos elég felületesre sikeredtek. A főszerepeket alakító Ward Ramsey és Kristina Hanson, lélektelen és fejletlen karaktereket hoznak. Bár Fred Engelberg nem kis erőfeszítés árán jól megfélemlíti a sziget korrupt vezetőjét, a többi színész inkább karikatúraszerűen ábrázolja a karaktereket, a részeg ír őr, a latin őslakosok, akik “ínglis” angolt beszélnek és Dumpy karaktere, aki mindig elfelejti meggyújtani a Molotov-koktélt. 


 

 


Forrás:

Moria

IMDB

Besat aka Possessed – A megszállott (1999)

dán okkult akcióhorror, thriller, dráma

 

A megszállott (Besat) egy igazán rendkívüli dán műfajfilm. A rendező mögött Lars von Trier cége, a Zentropa Entertainment állt, ami Trier bizarr kórház-mini-sorozata, a The Kingdom (1994) után másodjára is ilyen témájú produkciót pénzelt. Ez a második filmje Anders Rønnow-Klarlundnak, aki nem is sokkal később ígéretes nemzetközi hírnévre tett szert.

 


A megszállott különös skizoid történetet mesél el: egy lehetséges járvány kitörésével foglalkozó orvosi drámaként indul, az orvosi thrilleres jeleneteket megspékelték egy terroristának tűnő, bombamerénylő pap utáni rendőri nyomozással. Rønnow-Klarlund néhány jó, erős jelenetet mutat be a főhős Ole Lemmeke segítségével a romániai sírrablás körülményeit taglaló, feszült képsorokkal, amik egy család hátsó kertjéig vezetnek, ahol a frissen elföldelt hullát az éjszaka közepén ássa ki Lemmeke. Eközben a gyújtogató pap, Udo Kier elleni nyomozás részleteit is egyre jobban megismerjük. A Koppenhága utcáiról készült képek lesúlytó realizmusa éles keretet ad a filmnek, megteremtve a kellően sötét hangulatot. A Trier-kedvenc Udo Kier nagyon ütőset alakít a rendőrségi kihallgatási jelenetekben.

 


Eddig minden stimmel! Egy járvánnyal foglalkozó orvosi krimi néhány csavarral.  Aztán egy bizarr ugrással A megszállott átvált egy szinte apokaliptikus bibliai világvége történetté, melyben kiderül, hogy a járvány hordozói valójában a testből testbe költöző ördögtől megszállt áldozatok. A film tehát egy meggyőzően felépített orvosi drámából hirtelen egy B-horror filmbe csap át, annak minden okkultista halandzsájával, az asztrológiai jelek együttállásától kezdve a bibliai világvége megjövendöléséig, kb. mint a Sczwarzeneggeres Ítéletnap (End of Days, 1999). Ez a kiábrándító átalakulás balegyenesként hat, és egy kissé banális is. Az Ördög kifejezetten effektmentes ábrázolása arra szolgál, hogy őt magát egy önmagában szinte ártalmatlan lényként tüntesse fel. Ez persze átvezeti a filmet egy másik dimenzióba, ahol – mintha földönkívüli parazitát üldöznének – úgy próbálják elkapni a Sátánt. Ezen filmek prototípusa pl. A rejtőzködő/Gyilkos az űrből  (The Hidden, 1987), ahol a parazita szintén testből testbe vándorol, hogy próbáljon eltűnni a rávadászók elől. De emlékeztet Az ördögűzőre (The Exorcist, 1973) is vagy az Ómenre (The Omen, 1976). A film ugyanakkor tettenéri saját magát és a rászánt kis költségvetést, amikor arra a döntő kérdésre: “Miért pont Dánia?”, vagyis miért pont ebben az országban akar visszatérni a Földre, a válasz: “Rejtőzködik”.

 


Anders Rønnow-Klarlund a következő bábfilmjében egyedülállóan eredetit alkotott, ez pedig a 2004-es Zsinóron (Strings), majd folytatta felfelé ívelő karrierjét a 2007-es szatírikus disztópiával, az Utópikus Taigetoszban (Hvordan vi slipper af med de andre).

A megszállottról még annyit: bár akciófilm a szó technikai értelmében, valójában senki ne gondoljon pörgős, lövöldözős jelenetekkel dúsított cselekményre. A film 1999-ben készült és Dániában, szóval van lövöldözés, halál, horror, de egyikből sem túl sok. A fordulatos krimiket kedvelőknek viszont annál inkább bejöhet.

 

 

 

Forrás: Moria

IMDB

Tusk – Agyar (2014)

amerikai-kanadai abszurd biohorror(-vígjáték)

Biohorror. Mindannyiunknak felrémlik Cronenberg korai munkássága, az átváltozós sci-fik, vagy a közelmúltban feleslegesen nagy visszhangott kiváltó Az emberi százlábú (The Human Centipede, 2009). Nos, az Agyar nem veszi ennyire komolyan magát, egyféle morbid humort feltételez a befogadójától. Ennek híján inkább gusztustalan és igencsak kényelmetlen érzés lehet végignézni. Persze megrögzött horrorfilm-nézőként el kell tekintenünk az egyénileg változó ingerküszöbnél jelentkező émelygő érzés leküzdésétől. Igenis van értelme végigküzdeni magunkat a meglehetősen abszurd alkotáson.

 

Kevin Smith, aki rendezőként sokunknak nem más, mint a Jay és Néma Bob életrekeltője a Shop-Stopban (Clerks, 1994), aztán a Dogmában (1999). Rendezett már akciófilmet, vígjátékot, románcot és volt egy nem túl sikeres horrorja is, a Red State 2011-ben, most viszont – tán véletlenül – sikerült egy kicsit túllendülni saját magán és összekalapálta ezt a rendkívül furcsa sztorit. Talán egy kicsit belebukott, de megcsinálta, túlélte, a szervezetünk savasabb kémhatású lesz pár napig. Aztán elmúlik.

Az Agyar – a maga módján – őrülten abszurd és kegyetlenül szomorú transzformáció: az ember elembertelenítése előbb fizikailag, majd szellemileg. Filmes utazás egy megbomlott elme önámításán keresztül.

 

A történet röviden

 

A nagydumás Wallace Bryton (Justine Long) barátjával egy netes rádiót vezet, hülye és érdekes sztorik, egymás ugratása és zene, elvannak. A téma olykor a wc-ben hever, Wallace egyik nap talál egy különös levelet a falra tűzve, amiben egy titokzatos tengeri utazó, Howard Howe hihetetlen történetekkel kecsegtet, és mintha valami rozmár is szóba kerülne.

A bajszos Wal persze nekiáll lenyomozni a fickót, aki a világ hátamögötti Manitobában él és a körülményekhez képest elég hamar meg is találja. A tolószékes Howe különös vonzódása a rozmárhoz egy hihetetlen történetben kerekedik ki előttünk, ahogy a szenvtelen Wallace egyre több részletről kérdez. A rozmár az utolsó pillanatban menti meg a fulladástól a fiatal Howe-t, ember és állat között különös barátság szövődik. A tolószékes utazó szemében a rozmár testesíti meg mindazt, amit embertársaitól hiába várt, a szeretetet, a törődést, a barátságot.

Wal elkábul a teától és hamarosan szorongató helyzetben találja magát. Howard Howe-nak ugyanis őrült célja van: műtétek sorával átváltoztatja a bajszos fiatalembert valamivé, egy ember-rozmár mutánssá, egy szörnnyé, akit bizarr és eltorzult képzelete teremtett.

A film – amellett, hogy van normális idősíkja is, Wallace után indul a barátnője és a rádiós barát is, van rendőrség és nyomozás – tulajdonképp egy belső utazás, Bryton, az ember rozmárrá alakításáról szól. A stációk: a fizikai átalakítás, az idomítás és a szellemi/érzelmi meghasonlás egészen jól nyomonkövethető, talán még el is hisszük, hogy akit ekkora trauma ér (ti. fogva tartják, megcsonkítják, állatként kezelik stb.), az teljesen megkattan és az öngyilkosság helyett lassan azonosulni fog az általa megformált lénnyel.

A film utolsó része, a szörny megmutatása a vártnál kevésbé működik, ennek több ésszerű oka is van. Amellett, hogy érthetetlen számunkra, hogy maradhat életben akár egy napig is ez az emberi monstrum, hiszen enni, inni is alig tud, felmerül a kérdés, vajon az őrült Howe honnan varázsolt 2-3-szor nagyobb bőrfelületet Wal köré és technikailag hogy működik valójában a rozmár-ember, hogy képes mozogni azzal a böhöm felépítménnyel a testén... Nos, mondhatnánk, hogy részletkérdés, mert a film nem erről szól. Dehát a film mégis erről akar szólni...

 

 

Az az igazság, hogy Kevin Smith rendező kezében valahogy szétfolyt a történet, hosszúra nyúlt és emiatt bizony unalmassá vált. Másrészt viszont, ha a kíváncsiságunk hajt és érdekel, mi lesz az átalakított és állattá degradált emberrel, pattogtassunk kukoricát és üljünk elé. A célját mindenképp el fogja érni: agyalunk rajta még jó ideig.

 

 

 

 

Welp aka Cub – Kiscserkész (2014)

belga horror kalandfilm (rend.: Jonas Govaerts)

 

A Kiscserkész (mivel nincs magyar címe még, egyes fordításokban Kölyök) a tavalyi katalán Sitges Filmfesztiválon a legjobb rendező díját vitte el. Nem kétséges, a film egyedi megközelítéssel fut neki a kalandhorrornak, ugyanis két, egymással általában nehezen és ritkán párosítható elemet elegyít: a főszereplői 12 éves srácok, akiket Govaerts beereszt a sűrű, sötét erdőbe.

Horror, kaland, gyerekek (és egy kicsi halál). 

Láthattunk már gyerekekre épülő horrort, nem egyet, ott van a csodásan félelmetes svéd gyerek-vámpírfilm, a Låt den rätte komma in (Engedj be, 2008), vagy épp a tavalyi farkasemberes dán Nar dyrene drommer (Állatok álma, 2014) című horror-dráma és a kellően kényelmetlen mexikói kannibálfilm, a Somos lo que hay (Vagyunk, akik vagyunk, 2010), amiből Jim Mickle rendezett remake-et 2013-ban We Are What We Are címmel. És persze Piroska.

 

A történet röviden

 

Sam (Maurice Luijten) egy 12 éves srác, akit a cserkésztársai rendszeresen szekálnak és Peter (Stef Aerts), a csapatvezető pikkel rá.  Ugyan a másik főnök srác, Chris (Titus De Voodgt) és a szakácslány Jasmin (Evelien Bosmans) igyekeznek távoltartani Petert Samtől, ez nem mindig jön össze. Egy erdei túra utáni este, ahol néhányan el is tévednek, Peter és Chris Kai, a farkasember történetével ijesztgeti a táborozó srácokat, aki ezekben az erdőkben tanyázik. Sam nem sokkal ezután találkozik egy elvadult, álarcos kölyökkel, és persze egyből azt hiszi, hogy magával Kai-jal futott össze. Persze senki sem hisz neki, Chris a gyerek élénk képzeletének tudja be a dolgot.

Csakhogy az álarcos fiú valójában egy magányos orvvadász fia, akit szó szerint az erdő tart el, mindenféle trükkös és halálos csapdákkal fogja be és öli meg az áldozatait. Ahelyett azonban, hogy ez az ellenszenves fickó figyelmeztetné a táborlakókat, különös élvezettel nézi, ahogy a csapdák sorban működésbe lépnek.

 

 

A filmről

 

Sam képzelőereje elsötétíti az erdőt, ami olyan varázslatos és egyszerre sötét világot rejt, ahol minden (rossz) elképzelhető és meg is fog jelenni a következő fa mögött. A történet bevisz minket a fák közé és szépen ott is tart, kezdjük mi is elhinni, hogy van valami a fákon túl, az erdő mélyén. Sam hosszú másodpercekig áll és csak fülel, minden nesznek jelentése van, minden ág reccsenése újabb rejtélyes élőlény (szörny?) jelenlétére utal.

Ez a sötét meseszerűségben – a film következetes logikája szerint – életre is kelnek a szörnyek. Sam magasan a fák közé rejtett ágkunyhóra talál, ami egyértelműen lakott, megtalálja benne az ellopott cuccokat is. Aztán hamarosan magával a szörnnyel is találkozik, egy fából faragott, félelmetes álarcot viselő fiú személyében. Félelemmel vegyes kíváncsisággal szemlélik egymást, az elvadult srác éjjel hosszan nézi az alvó Samet és ő is sűrűn a fák közé megy, hátha találkoznak. Találkoznak is. A két fiú között furcsa szimpátia alakul ki, Sam – úgy tűnik – szívesen cserélne a vad fiúval, kipróbálná az erdei életet. Az alakuló rokonszenv durva tetőpontjaként az álarcos srác elfogja és egy zsákban fellógatja a Samet megharapó kutyát (Peter házi kedvencét) és felajánlja Samnek, azt csinálhat vele, amit akar. Ez az a pont a filmben, amikor Samben szintézisre jut az árvaházi múlt miatt megkérgesedett és ugyanezért szabadságra is áhítozó jellem. 
Talán túlzásnak érezzük ezt a kínzásos jelenet, pedig e vállalás nélkül nem működhetne a film végét jelentő fordulópont, amihez a fentiek miatt egyenes út vezet.

 

 

 

http://www.imdb.com/title/tt3061836/

 

Zhong guo chao ren aka The Super Inframan aka Chinese Superman – Infraember

hongkongi sci-fi tokusatsu/live action film (1975)

 

A The Super Inframan Hong Kong első szuperhős mozija, a nagysikerű japán tokusatsu (élőben felvett akciókból, verekedésekből, rögtönzött martial art-harcokból összeálló jelenetek) műsorokat (Ultraman és Kamen Rider) alapul véve. A film a már-már hagyományossá vált, úgynevezett henshin jeleneteket (alakváltók, szörnyek-robotok átváltozása és harca) és kínai kung-fu akciókat is felvonultat.
A film több dologban is birtokolja az „első” előjelet: az első szuperhős film Kínában; a filmet Hong Kongban hőlégballonnal reklámozták; a készítő Shaw Brothers stúdió először csinált a filmjéhez rajzolt forgatókönyvet.
A zenék egy részét a japán Ultra Seven (1967) és Mirrorman (1971) című filmekből kölcsönözték, a jelmezeket pedig japán Toei szuperhős filmeknél is bevált Ekisu Productions csinálta. Érdekesség még, hogy a kíváló Bruceploitation sztár, Bruce Le is szerepel a filmben (több martial art jelenetet vettek fel vele).
Egy évvel a megjelenése után Joseph Brenner átvitte a filmet az USÁ-ba, adott neki egy hangzatos Inframan címet (mert ugye, az eredeti címe Kínai szuperember volt), mivel hogy akkor már sikeres volt a hasonló címen futó Ultraman Amerikában.

 

Tokusatsu, live-action

 

Az Infraember (és átalában a tokusatsu kaiju szörnyfilmek) megértéséhez el kell rugaszkodnunk a klasszikus európai gondolkodásmódtól, és nem kell firtatni, vajon miért is öltöznek be a színészek furcsa jelmezekbe és miért rohangálnak fel-alá a díszletek előtt, verekszenek bénán és vajon elvárják-e a nézőktől, hogy elhiggyék, amit látnak.

A tokusatsu eredetileg egy japán terminus, amit live-action (élőszereplős adaptáció) filmekre vagy tévés drámákra használnak, amikben gyakran használnak speciális effektusokat. A tokusatsu film általában egy manga, anime vagy egyéb képregény valós színészekkel eljátszott változata. A jellege miatt jellemzően sci-fi, fantasy vagy horrorfilmek készülnek így, de adott esetben más műfajnál is használják. A legnépszerűbb tokusatsu filmek a kaiju (szörny-) filmeket is beleértve a Godzilla és Gamera széria, szuperhős TV-sorozatok, mint például a Kamen Rider, Metal Hero és a mecha drámák, mint a Giant Robo.
A tokusatsu Japán egyik legnépszerűbb szórakoztatási formája, de Ázsián kívül szinte ismeretlen a fogalom.

A szereplők

A jók


Lei Ma/Inframan (雷馬/中国超人) A hős. Danny Lee (mint Li Hsiu Hsien)
Professor Liu Ying De (劉英徳) A Tudományos Testület vezetője, aki Inframant „kifejlesztette”. Wang Hsieh
Mei Mei (美美) A prof lánya. Yuen Man Chi
Xiao Hu (小虎) Mei Mei kisöccse.
Lin Lin (琳琳) Mei Mei kishúga.
Zhu Qi Guang (朱啓光) A Tudományos Testület hadnagya.
Lu Xiao Long (呂小龍) A Tudományos Testület őrmestere, kiváló harcos: Bruce Le
Zhu Ming (祝明) A Tudományos Testület hülyéje, akit elfog Elzebub és szolgájává teszi: Lam Man Wai

 



A rosszak


Elzebub, a démonhercegnő (冰河魔主) A főgonosz, a Belső-Föld uralkodója. Ostorral felvértezett, szárnyas sárkány-lény, aki jócsaj-alakot is magára tud ölteni. A neve "Belzebub" egy változata. (Az US kiadásban Princess Dragon Mom.) Terry Lau Wai Yue
Boszorka-szem (電眼魔女) Elzebub gyönyörű, de halálos alattvalója. Tülkös sisakot visel és a szemei zöld sugarakat szórnak (hipnotikusat vagy halálos erejűt). (Az US verzióban She-Demon.)
Csontváz harcosok (白骨幽靈) Elzebub általános csatlósai. Fekete csonvázruhákba öltözött arcok szarvas bukósisakkal a fejükön.

 


Jégszörnyek


Tűzsárkány (噴火龍) Zöld humanoid sárkány (tülkös koronával), aki tüzet lövell a szájából.
Pókszörny (蜘蛛怪) Nagy, kövér, vörös pók-lény, ami szőnyegbombázik és savat lövell a szájával, valamint óriási méretűre nő.
Növényszörny (植物怪) Szőlőtőkére hasonlító szörnyeteg, ami képes beágyazni magát a földbe, hogy máshol a felszínre bukkanjon.
Mutáns fúró (穿山怪) Kék vakondra hasonlító szörny fúróval az egyik kezén és egy lapát-karommal a másikon.
Hosszúhajú szörny (長髮怪) Vörös boszorka démon hosszú hajjal és tülökkel, ami sárga sugarat tud lőni.
Vasszörnyek (鐵甲怪) 2 mechanikus szörny, akik egy rugó segítségével messzire képesek kilőni a fejüket, majd visszahúzni.


Rövid tartalom

 

A gonosz Elzebub Démon Hercegnő elérkezettnek látta az időt, hogy jégbe fagyott álmát végre valóra váltsa. Konkrétan el szeretné foglalni a Földet. Ehhez segítségére vannak a sokadalmi hadseregként funkcionáló Csontváz-harcosok, akik kiválóan kung-fuznak, illetve egy maroknyi szörny, a legdurvább bagázs, ami valaha mozgóképre került.

(Forrás: Kilencesterv)

 

 

The Canal – A csatorna (2014, Írország)

pszichohorror, kísértetfilm, dráma

A csatorna egy 2014-es ír horror, Ivan Kavanagh író-rendező munkája. 2014 áprilisában mutatták be először a a new yorki Tribeca filmfeszten, amit többek közt Robert De Niro alapított a 9/11-es WTC-merénylet emlékére. A főszereplő Rupert Evans, akit sorozatszerepei mellett kevésbé foglalkoztattak eddig filmekben, fontosabb alakítása talán az Agora című 2009-es Alejandro Amenábar-drámában volt, persze sokan a Hellboy (Pokolfajzat) FBI nyomozójaként ismerhetik.

 

Rövid tartalom:

 

Kavanagh szürreális és érzéki munkája David Williams és felesége, Alice történetét meséli el, akik beköltöznek egy gyönyörű, régi házba kisfiukkal, Billyvel.

A filmarchívumban dolgozó David (Rupert Evans) nehéz időket él át, mivel megsejti, hogy felesége, Alice (Hannah Hoekstra) csalja Alexszel (Carl Shaaban), a nő egyik ügyefelével. Lelkiállapotának az sem tesz túl jót, hogy munkatársa, Claire (Antonia Campbell-Hughes) egy fura archív felvétellel sokkolja, ami szerint a ház, ahol laknak, egy brutális gyilkosság helyszíne volt 1902-ben. A feldúlt és kikészült David egyre inkább a látottak hatása alá kerül és miközben kezdi elveszíteni józan ítélőképességét, egyre inkább biztos lesz abban, hogy a lakásban valamilyen nem evilági jelenés kísért. A félig-meddig testet is öltő férfialakot követve szemtanúja lesz, amint Alice felmegy Alexhez. Nem sokkal ezután a nő eltűnik. David a rendőrséghez fordul, de egyik pillanatról a másikra ő válik az első számú gyanúsítottá. Miközben a nyomozók egyre biztosabbak a bűnösségében, ő bizonyítékot keres és talál a másvilágról itt ragadt idegen gyilkos szándékára.

 

 

A filmről

 

"Ki akar itt szellemeket látni?" - kérdezi a filmarchívumban dolgozó David a tanulóitól, remek felütéssel indítva a filmet, hiszen a hangos- és színes film feltalálása előtti mozgókép a "legjobb módja, hogy halott embereket bámuljunk". A viccesnek szánt kiszólás természetesen egy magát valóra váltó jóslatként tér vissza a filmben egy fekete-fehér filmtekerccsel, és ezzel David szépen bele is huppan egy kísértethistória kellős közepébe.

Ivan Kavanagh író-rendező hatásosan ötvözi a klasszikus megszállottság-ábrázolást a mai kor berendezési tárgyaival, stílusával, hangulatával. Ezt a sajátos mixtúrát, stíluskeverős játékot aztán még tovább bővíti a filmtárban a munkatársa által talált rövid felvétellel, ami már-már A kör (The Ring, 2002) szürreális videómontázsához hasonlít. Az archív rövidfilm egy 1902-es nyomozást mesél el vízből kihalászott meztelen halottal, furcsa vágóképekkel, amiben David saját házukra ismer, a kanális pedig a ház melletti csatorna, ami mellett naponta elsétálnak.

Bár semmi nem utal arra, hogy a film megnézésével David-et megszállná valami ördögi, ő egyre inkább úgy érzi, a házban valamiféle idegen erő munkálkodik, ami az idő előrehaladtával egyre ellenségesebbé és kiszámíthatatlanabbá válik. Ahogy nyomozni kezd a csatornánál történtek után, David megtudja, hogy a gyilkos a nejét annak hűtlensége miatt ölte meg, ez pedig kísértetiesen egybevág azzal, ami Alice és közte történik. David követi a feleségét és Alexet annak lakásáig, és rajtakapja őket szex közben. Az este hátralévő része David számára rémálomszerű delíriumban telik.

A nyomozás előrehaladtával és David egyre furcsább viselkedésével tulajdonképpen mi is egyre inkább kételkedni kezdünk az ártatlanságában, főleg, amikor Dublin egyik leggusztustalanabb nyilvános wc-jében egy démoni figurát kezd hallucinálni. Fontos, hogy David biztos az ártatlanságában. Annak érdekében, hogy bebizonyítsa, nem ment el az esze, egy régi kamerát és egyéb trükköket (például liszttel szórja fel a padlót) vet be, így próbálva leleplezni a szellemet, ami a ház körül ólálkodik.

Jól elhelyezett utalásaival Jacques Tourneur Cat People (1942) című filmjére és más remek atmoszférájú horrorklasszikusokra, Kavanagh tovább növeli a feszültséget azzal, hogy David szellemhistóriáját kisfiával, Billyvel, a megbízható bébiszitter Sophie-val és a munkatárs Calire-rel állítja szembe, ezzel még nagyobb ellentétet indukálva az ésszerűség és a természetfölötti közé. A hallucinációk még intenzívebbé válnak, már mi sem feltétlen tudunk különbséget tenni fantázia és valóság között.

De Kavangh ügyesen képes egyensúlyozni a klasszikus technikával keltett feszültség és a gyors vágásokkal, vörös fénnyel megvilágított enteriőrökkel, gépies zajokkal elért rémület határán. Amikor már tényleg elhisszük, hogy valami nem evilági kísért a falak mögött, Daviddel együtt hirtelen egy csatornalejáraton át a mélybe jutunk, ami már túlmutat az oldschool ijesztgetésen és valahol Takashi Miike szürreális, szuggesztív horrovilágában kezd matatni. David a kis Billyt fogva menekül a csatornarendszerben, nyomában egy sáros szörny-anyával, hogy aztán elbukjon, elmerüljön a vízben, a túlvilág és a létezés közt félúton. Billy túléli, de vajon meg tudott halni David? Vagy a csatorna aljában felgyűlő sáros víz minden lelket magába zár?

 

 

 

Források:

http://variety.com/2014/film/reviews/film-review-the-canal-1201325713/

http://www.imdb.com/title/tt2517658/

süti beállítások módosítása