A Kiscserkész (mivel nincs magyar címe még, egyes fordításokban Kölyök) a tavalyi katalán Sitges Filmfesztiválon a legjobb rendező díját vitte el. Nem kétséges, a film egyedi megközelítéssel fut neki a kalandhorrornak, ugyanis két, egymással általában nehezen és ritkán párosítható elemet elegyít: a főszereplői 12 éves srácok, akiket Govaerts beereszt a sűrű, sötét erdőbe.

Horror, kaland, gyerekek (és egy kicsi halál). 

Láthattunk már gyerekekre épülő horrort, nem egyet, ott van a csodásan félelmetes svéd gyerek-vámpírfilm, a Låt den rätte komma in (Engedj be, 2008), vagy épp a tavalyi farkasemberes dán Nar dyrene drommer (Állatok álma, 2014) című horror-dráma és a kellően kényelmetlen mexikói kannibálfilm, a Somos lo que hay (Vagyunk, akik vagyunk, 2010), amiből Jim Mickle rendezett remake-et 2013-ban We Are What We Are címmel. És persze Piroska.

A történet röviden

Sam (Maurice Luijten) egy 12 éves srác, akit a cserkésztársai rendszeresen szekálnak és Peter (Stef Aerts), a csapatvezető pikkel rá.  Ugyan a másik főnök srác, Chris (Titus De Voodgt) és a szakácslány Jasmin (Evelien Bosmans) igyekeznek távoltartani Petert Samtől, ez nem mindig jön össze. Egy erdei túra utáni este, ahol néhányan el is tévednek, Peter és Chris Kai, a farkasember történetével ijesztgeti a táborozó srácokat, aki ezekben az erdőkben tanyázik. Sam nem sokkal ezután találkozik egy elvadult, álarcos kölyökkel, és persze egyből azt hiszi, hogy magával Kai-jal futott össze. Persze senki sem hisz neki, Chris a gyerek élénk képzeletének tudja be a dolgot.

Csakhogy az álarcos fiú valójában egy magányos orvvadász fia, akit szó szerint az erdő tart el, mindenféle trükkös és halálos csapdákkal fogja be és öli meg az áldozatait. Ahelyett azonban, hogy ez az ellenszenves fickó figyelmeztetné a táborlakókat, különös élvezettel nézi, ahogy a csapdák sorban működésbe lépnek.

A filmről

Sam képzelőereje elsötétíti az erdőt, ami olyan varázslatos és egyszerre sötét világot rejt, ahol minden (rossz) elképzelhető és meg is fog jelenni a következő fa mögött. A történet bevisz minket a fák közé és szépen ott is tart, kezdjük mi is elhinni, hogy van valami a fákon túl, az erdő mélyén. Sam hosszú másodpercekig áll és csak fülel, minden nesznek jelentése van, minden ág reccsenése újabb rejtélyes élőlény (szörny?) jelenlétére utal.

Ez a sötét meseszerűségben – a film következetes logikája szerint – életre is kelnek a szörnyek. Sam magasan a fák közé rejtett ágkunyhóra talál, ami egyértelműen lakott, megtalálja benne az ellopott cuccokat is. Aztán hamarosan magával a szörnnyel is találkozik, egy fából faragott, félelmetes álarcot viselő fiú személyében. Félelemmel vegyes kíváncsisággal szemlélik egymást, az elvadult srác éjjel hosszan nézi az alvó Samet és ő is sűrűn a fák közé megy, hátha találkoznak. Találkoznak is. A két fiú között furcsa szimpátia alakul ki, Sam – úgy tűnik – szívesen cserélne a vad fiúval, kipróbálná az erdei életet. Az alakuló rokonszenv durva tetőpontjaként az álarcos srác elfogja és egy zsákban fellógatja a Samet megharapó kutyát (Peter házi kedvencét) és felajánlja Samnek, azt csinálhat vele, amit akar. Ez az a pont a filmben, amikor Samben szintézisre jut az árvaházi múlt miatt megkérgesedett és ugyanezért szabadságra is áhítozó jellem. 
Talán túlzásnak érezzük ezt a kínzásos jelenet, pedig e vállalás nélkül nem működhetne a film végét jelentő fordulópont, amihez a fentiek miatt egyenes út vezet.

http://www.imdb.com/title/tt3061836/