David Cronenberg fia, Brandon valószínűleg nem értette, apja miért hagyott fel a testhorrorok készítésével (amik kultuszrendezővé emelték), így a Lynch-lányhoz, Jenniferhez hasonlóan ő is filmkészítésre adta a fejét. Lássuk, sikerül-e neki újraértelmeznie a papa induláskor felvázolt irányvonalait, akkoriban nyersként és úttörőként ható elképzeléseit!
Brandon celebvírus-fetisiszta horror-szatírája remekül illik a Cannes-i világképbe, de valószínűleg nem fertőzi meg magával a világot. Az Antivírus szerint egy disztópikus (közel)jövőben a hírességek iránti rajongás már olyan (szó szerint) beteges szintre emelkedett, hogy az emberek a celebekből leszívott zsírszöveteket rakatják a hamburgerükbe. De ez sem elég, az igazi rajongók olyan vírusokkal, betegségekkel fertőzik meg magukat, amiket garantáltan hírességek véréből, szöveteiből nyertek ki. Így alakíthatnak ki még "személyesebb" kapcsolatot rajongásuk tárgyával.
Caleb Landry Jones játssza Sydet, a sápatag, megszállott fiatal alkalmazottat az egyik celebvírusokkal foglalkozó cégnél, aminek egy igazán exkluzív szerződése van a világ leghíresebb nőjével, Hannah Geisttel (Sarah Gadon). Az, hogy miért olyan híres Hannah, a filmből nem derül ki. Egy nap Syd lehetőséget kap, hogy a nőt megtámadó legújabb vírusból szerezzen mintát, és persze megszállottságában saját magába oltja az anyagot.
Brandon Cronenberg megannyi közelin mutatja meg, ahogy a tű beleszúr a testbe, egyszerre érzéki és kényelmetlen képekkel borzaszt el minket, miközben szinte mi is átérezzük, mennyire betegessé is válhat az ember
Talán a rendezőt egy valós történet inspirálhatta, amikor 1943-ban Gene Tierney-t, az akkori idők híres amerikai filmcsillagát egy karanténból kiszökött rubeolás rajongó megfertőzte. Gene terhes volt, gyermeke születési rendellenességekkel jött a világra, a depresszió és a tehetetlenség pedig örökre kettévágta a karrierjét.
A celebvilág könnyű célpontnak tűnik, a film duplacsavarja pedig, hogy az elképzelt hírességeket nyilvánvalóan olyan színészek játsszák, akik maguk is szeretnének celebekké válni.
A hírességekhez való ilyen-olyan kötődéseink, esetleges rajongásunk nem kérdéses, annál inkább az, hogy vajon mit tennénk meg igazából egy-egy sztárért, a közelségéért, kedves tárgyáért, egy hajtincséért... Lehetünk-e mi is annyira megszállottak, mint ahogy a 30-as, 40-es évek divatmagazinjai sugallták?
